Hogyan kereskedhet Teslával

Ismerje meg a Teslát – a céget és a történetét. Tudjon meg többet a Tesla részvényárfolyamának alakulásáról, a részvény kereskedési óráiról, és arról, hogyan kereskedhet Tesla CFD-kkel a Capital.com-on.
Mi az a Tesla?
A Tesla egy globális piacvezető elektromos autógyártó cég és a világ legnagyobb piaci tőkeértékű autógyártója, amelyet 2003-ban alapított két mérnök és vállalkozó, név szerint Marc Tarpenning és Martin Eberhard.
A céget az úttörő feltalálóról, Nikola Tesláról nevezték el, és innovatív elektromos akkumulátorral hajtott járműveket gyárt, ráadásul jelenleg az amerikai elektromos jármű szektorban több, mint 50%-os piaci részesedéssel rendelkezik. A cég debütáló modellje a 2008-as Tesla Roadster volt, amely az első sorozatgyártású akkumulátorral hajtott autó volt, amelyet jóváhagytak közutakon való használatra. Ez a modellt a többszörös díjnyertes Model S piacra dobása követte 2012-ben.
2015-ben a cég diverzifikálta a tevékenységét az energiaiparra, és a következő évben megvásárolta a SolarCity napenergiával foglalkozó céget, így napelemeket és energiatároló eszközöket gyártó céggé vált. A Tesla továbbá szabályozási krediteket is értékesít vállalati ügyfeleknek.
A Tesla volt az első amerikai autógyártó cég a Ford Motor Company óta, amely első nyilvános részvénykibocsátást (IPO) hajtott végre, amikor nyilvánosan piacra került a Nasdaq Értéktőzsdén 2010. június 29-én a TSLA tőzsdei név alatt. A cég 13,3 millió részvényt bocsátott ki, 17$-os részvényenkénti áron.
A Teslát 2020 decemberében hozzáadták a US 500 indexhez, és gyakran a 10 legnagyobb összetevője között szerepel piaci tőkeérték alapján.
Milyen a Tesla részvényárfolyam előzménye?
A Tesla részvényárfolyama drasztikus ingadozásokon ment keresztül a 2010-es IPO óta, amelynek során összesen 226 millió dollárt gyűjtött össze. Az első kereskedési napon a cég részvényei 17$-on nyitottak, majd több, mint 40%-kal magasabban zárták a napot, 23,89$-on.
Eleinte a Tesla kereskedésre a magas volatilitás volt jellemző. 2010. július 7-én, csupán kilenc nappal az IPO után a részvény 93,82%-kal az IPO ár alá esett, elérve az 1,05$-os mindenkori mélypontját, majd az ár viszonylag alacsony maradt 2011-ben és 2012-ben.
2013 áprilisában, a Tesla 2013-as első negyedéves bevételi jelentését és az első nyereséges negyedévét követően a részvény árfolyama szárnyalni kezdett, és 2013. szeptember 30-án elérte a 194,50$-os éves csúcsot. Az ezt követő hónapban 2013 októberében egy Tesla bemutatóterem megnyitóján a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk azt nyilatkozta, hogy a "A részvény jelenlegi ára magasabb, mint amekkorát megérdemlünk".
2013 végére a Tesla ára visszaesett 10,03$-ra, ami a piaci korrekció egy tökéletes példája volt. A befektetők bizalma tovább csökkent, miután megjelent a hír, hogy egy Model S összeütközött és kigyulladt.
2020 jelentős év volt a Tesla számára. A Covid-19 járvány részvénypiacra és autóiparra gyakorolt negatív hatásai ellenére a cég részvényárfolyama emelkedésbe kezdett. Június 10-én a Tesla megelőzte a Toyotát, mint a legnagyobb tőkemennyiséggel rendelkező autógyártó vállalat. A Teslát 2020 decemberében hozzáadták az S&P 500 indexhez, ami növelte a befektetők cégbe vetett bizalmát.
A részvény árfolyama 2021-ben továbbra is ingadozó maradt, ugyanis több fellendülést korrekció követett, azonban összességében megtartotta a felfelé ívelő trendet. A cég 2021 februárjában bejelentett tervei, melyek szerint 1,5 milliárd dollárt tervez bitcoinba fektetni, nagy lelkesedést és áremelkedést váltott ki, azonban a gyártási folyamatok elhúzódásra a hónap végén hirtelen korrekciót idézett elő. A részvény ára márciusban talpra állt a 2021-es első negyedéves jelentéseket követően, és novemberben új rekordot döntött.
A Tesla magasabb jármű kiszállítás számokat és bevétel növekedést jelentett 2022-re, azonban a részvény ára 65%-kal alacsonyabban zárta az évet, mint 2021 végén, ami főként az augusztusban végrehajtott 3:1 arányú részvényfelosztás eredménye volt. Musk továbbá 2022-ben megvásárolta a Twittert (ma már „X”), ami aggályokat váltott ki a befektetők körében a stratégiai prioritásaival kapcsolatban.
A Tesla részvényárfolyama igen viharos volt 2023-ban, ugyanis január és július között 150%-ot emelkedett, majd az év végére ismét visszahúzódott. A gépjármű-értékesítések évenkénti csökkenése, a félvezető chip hiány és az ellátási láncok megszakadása lelassította az autógyártást és a kiszállítást, ráadásul a Tesla csaknem 200.000 járművet hívott vissza egy kamera meghibásodás miatt.
A csökkenő trend különféle okok miatt 2024-ben is folytatódott. A Tesla csaknem 50%-os bevételcsökkenést jelentett be 2024 első negyedévében az előző évhez képest, és a cég bevételei messze elmaradtak az elvárásoktól. A részvény árfolyama továbbra is hajlamos a magas volatilitású időszakokra, ezért javasolt szorosan figyelemmel követni a részvény árát befolyásoló legfontosabb tényezőket.
(A múltbeli teljesítmény nem megbízható mutató a jövőbeli eredményekre)
Milyen tényezők vannak hatással a Tesla élő részvényárfolyamára?
A Tesla részvényárfolyamára számos különféle szektorspecifikus fundamentális esemény lehet hatással. Íme néhány fontos tényező, amelyeket a kereskedőknek ajánlott figyelemmel követni.
- Pénzügyi teljesítmény/bevételi jelentések: A Tesla negyedévenként osztja meg a pénzügyi jelentéseit, amelyek mindig is hatással voltak a részvényárfolyamára. Például a 2023-as első negyedéves és a 2021-es harmadik negyedéves jelentéseket követően a Tesla részvényének ára jelentős növekedést tapasztalt az adott hónapban. Ehhez hasonlóan az autóár csökkentések bejelentése 2024 áprilisában a részvény árának csökkenését váltotta ki. Az ilyen pénzügyi jelentések hasznos információt nyújtanak a cég teljesítményéről a bevétel, az értékesítések és a nyereség szempontjából.
- Vezérigazgató és vezetőség: bár sokan Musk irányításának tulajdonítják a Tesla sikerét, a vezérigazgató gyakran kiszámíthatatlanul viselkedik a közösségi hálón, ami pozitív és negatív részvényárfolyam mozgásokhoz is vezetett a múltban. Például a Tesla részvényára szárnyalni kezdett 2018-ban, amikor Musk azt állította Twitteren, hogy a "befektetői támogatás meg lett erősítve", hogy a Tesla ismét magánkézbe kerüljön 420$-os részvényenkénti áron. A terv azonban soha nem vált valóra, ráadásul az SEC a befektetők megtévesztésével vádolta Muskot, ami újabb részvényárfolyam csökkenést váltott ki.
- Járműgyártás és kiszállítás: A Tesla fennállása óta a járműgyártási és a kiszállítási jelentések mindig is szoros kapcsolatban álltak a részvény árfolyammozgásaival. Ezek a jelentések a Tesla ellátási láncának megbízhatóságáról és a változó makrogazdasági viszonyokhoz való alkalmazkodásáról árulkodnak. Az ellátási lánc és a gyártási szintek közvetlen hatással vannak arra, hogy a Tesla hány járművet képes piacra dobni, ami a részvény teljesítményét is befolyásolja.
- Konkurencia: A Teslára úttörőként tekintettek az autóiparban, amikor 2008-ban megjelent a Roadster, amely az első teljesen elektromos hajtású jármű volt a piacon. Akkoriban a Tesla számára az volt a legnagyobb kihívás, hogy eladja a világnak az elektromos járművek ötletét, azonban az egyre környezettudatosabb világban a verseny ma már rendkívül kiélezett – 2023-ban a világszinten eladott járművek 18%-a elektromos volt.
- Termékbevezetések és innováció: a termékbemutatók általában várakozást és izgalmat váltanak ki a piacon, és a Tesla új piacokra való terjeszkedése, mint például a haszongépjárművek a 2023-as Cybertruck megjelenésével, új bevételforrásokat jelenthet a cég számára. A technológiai innováció és az új funkciók segítenek a Teslának megtartani a versenyelőnyét, ami pozitív hatással van a részvény árára.
Mely órákban elérhető a Tesla részvénykereskedés?
A Tesla tőzsdei kereskedési ideje hétfőtől péntekig, 14:30 és 21:00 (UTC) között van.
Ha a CFD-kereskedés mellett dönt, nyomon követheti a Tesla részvények valós idejű teljesítményét USD-ben átfogó Tesla részvényárfolyam-grafikonunkkal.
A cég működésének figyelemmel kísérése segíthet abban, hogy időben észrevegye az esetleges fundamentális vagy technikai eseményeket, amelyek rövid távú árfolyammozgásokat idézhetnek elő.
Hogyan kereskedhet Tesla részvényekkel CFD-ken keresztül
Ha szeretne pozíciót nyitni Tesla részvényeken, két opció áll rendelkezésére. Először is megvásárolhatja a cég részvényeit egy olyan tőzsdén, amelyen az listázva van. Ebben az esetben a Tesla részvényébe való befektetés azt jelenti, hogy birtokolni fogja a cég részvényét/részvényeit. Ez hosszútávú befektetésnek tekinthető, hiszen azzal a reménnyel vásárol, hogy az áruk idővel emelkedni fog.
Alternatív megoldásként kereskedhet származtatott termékkel, például egy különbözeti ügylettel (CFD) a mögöttes Tesla részvényárfolyamon, és spekulálhat annak ármozgásain anélkül, hogy ténylegesen birtokolná az adott eszközt. A CFD egy pénzügyi szerződés, általában egy bróker és egy kereskedő között, amelynél az egyik fél beleegyezik, hogy a másik félnek kifizeti egy értékpapíron nyitott ügylet nyitó- és záróára közötti különbséget.
A CFD kereskedés eltér a hagyományos befektetéstől. A CFD-ken keresztül nyithat long (spekuláció az árfolyam emelkedésére) vagy short pozíciót (spekuláció az árfolyam csökkenésére). A CFD-k rövidtávú ügyletnek tekintendők, ugyanis általában rövidebb időtartományokon belül használják őket.
Egy másik lényeges különbség a Tesla részvények megvásárlása és a származtatott termékeken keresztüli kereskedés között az utóbbinál alkalmazható tőkeáttétel. A CFD-kkel általában tőkeáttétellel kereskednek, ami azt jelenti, hogy a kereskedő nagyobb pozíciókkal rendelkezhet, viszonylag alacsony fedezettel. Ebben az esetben a nyereségei és a veszteségei is többszöröződnek, ami kockázatossá teszi az ilyen kereskedést. Tudjon meg többet a részvénykereskedésről az átfogó részvénykereskedési útmutatónkból.
Ahhoz, hogy Tesla részvény CFD-kkel kereskedhessen oldalunkon, egyszerűen nyisson fiókot a Capital.com-on, majd a fiókhitelesítés után használhatja korszerű webes platformunkat, vagy letöltheti intuitív és könnyen kezelhető alkalmazásunkat. Csupán néhány percet vesz igénybe, és máris hozzáférhet a világ legnépszerűbb piacaihoz.
Miért válassza a Capital.com-ot a Tesla CFD kereskedéshez
Ha a Capital.com oldalán kereskedik CFD-kkel, akkor a következő előnyöket élvezheti: intuitív és rendkívül könnyen kezelhető platform, 24/7 ügyfélszolgálat, igazságos és átlátható díjak, valamint díjnyertes oktatás, amely segít tapasztalatot szerezni a piacokon.* Az okos platformunkat könnyedén integrálhatja a TradingView és MT4 piacvezető külső szoftverekkel, valamint finomra hangolhatja stratégiáját a kockázatmentes próbafiókunkkal.
*Az oktatás "Kategória legjobbja", ForexBrokers.com 2024 Annual Awards
GYIK
Vessen egy pillantás egyéb átfogó útmutatóinkra

Hogyan kereskedhet Uberrel
