Hogyan kereskedhet Uberrel

Ismerje meg az Ubert, a cég történelmét, részvényárfolyam-előzményeit, részvénykereskedési óráit, és tudja meg, hogyan kereskedhet Uber részvény CFD-kkel a Capital.com-on.

Tovább a piac oldalára

Mi az az Uber?

A 2009-ben Garrett Camp és Travis Kalanick által alapított Uber egy technológiai platform, amely összekapcsolja a taxit keresőket a bérelhető sofőrökkel. Emellett olyan szolgáltatásokat is kínál, mint az Uber Eats márkán keresztül történő ételkiszállítás, valamint fuvarozási és logisztikai megoldásokat. A jelentős mennyiségű befektetési tőkéből táplálkozó vállalat világszerte több ezer városba terjeszkedett, és ezzel az úgynevezett gig gazdaság (vagy "hakni" gazdaság") egyik legelismertebb márkájává vált. Az alkalmazás olyan funkciókat is tartalmaz, mint a viteldíjbecslés, útvonalkövetés, sofőrértékelés és különböző fizetési lehetőségek, amelyek mind hozzájárulnak a széles körű használatához és népszerűségéhez.

Az Uber először 2019-ben vezette be részvényeit a tőzsdére, és az „UBER” ticker kód alatt lehetett velük elkezdeni kereskedni a New York-i tőzsdén, az év egyik legjobban várt IPO-ja keretében.

A 2023-as pénzügyi évben a cég bevétele körülbelül 37,2 milliárd dollárt tett ki.

Milyen az Uber részvényárfolyam-előzménye?

Az Uber részvényeinek árfolyamtörténete a 2019-es tőzsdei bevezetés óta drámaian alakult. A vállalat 45 dolláros részvényenkénti árfolyamon lépett a tőzsdére, és kezdetben nehezen lépett előre, mivel a nyereségességgel kapcsolatos aggályok, valamint a rivális Lyft év eleji tőzsdei bevezetésének gyenge teljesítménye bizonytalanságot okozott a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban. A folyamatban lévő szabályozási kihívások és a vezetőváltások körüli további problémák miatt a tőzsdei bevezetés utáni első hónapok meglehetősen nehézkesek voltak.

A Covid-19 világjárvány 2020-as kitörésével a részvények értéke közel 50%-kal csökkent, mivel életbe léptek az utazási korlátozások és lezárások. Az Uber Eats azonban fellendülést tapasztalt, mivel az ételkiszállítások iránti kereslet nőtt. A lezárások után a részvények a költségcsökkentő intézkedések, köztük az elbocsátások és az autonóm járműrészleg kivonása miatt helyreálltak. Ahogy a fuvarmegosztás kezdett fellendülni, és ahogy 2021 elején nőtt a védőoltások száma, a részvények árfolyama a többi technológiai részvényhez hasonlóan emelkedett. A 2022-es év azonban viharos volt. A cégnek számos kihívással kellett szembenéznie, mint például az emelkedő kamatlábak, az inflációs nyomás és a működési költségek növekedése. A sofőrök besorolásával kapcsolatos nemzetközi jogi kihívások szintén hatással voltak az Uber üzleti modelljére és költségszerkezetére, ami nem igazán győzte meg a befektetőket.

A 2023-as év azonban fordulópontot jelentett a részvények számára, mivel a nyereségesség növekedett, és a fuvarmegosztás, az ételkiszállítás és a kereskedelmi fuvarozás terén is nőttek a foglalások. A hosszabb távú terv valószínűleg tartalmazza az autonóm önvezető járműveket, ami azt jelenti, hogy a sofőrökkel járó költségek megszűnnek.

(A múltbeli teljesítmény nem megbízható mutató a jövőbeli eredményekre)

Milyen tényezők vannak hatással az Uber élő részvényárfolyamára?

Az Uber élő részvényárfolyamra különféle ágazatspecifikus fundamentális események vannak hatással. Íme néhány fontos tényező, amelyeket a kereskedőknek ajánlott figyelemmel követni.

  • Általános pénzügyi teljesítmény/bevételi jelentések: mint minden tőzsdén jegyzett vállalat esetében, a negyedéves eredményeket a részvényesek és az üzleti elemzők is nagy figyelemmel kísérik. A bevételnövekedés, a nyereségesség és a cash flow a költséggazdálkodás mellett kulcsfontosságú mérőszámok, különösen egy olyan ágazatban, mint amilyenben az Uber tevékenykedik.
  • Szabályozási környezet: mivel az Uber globálisan működik, jelentős kihívást jelent számára lépést tartani a regionális szabályozásokkal. A gig-munkavállalókat (sofőr státusz) érintő törvények hatással lehetnek a működési költségekre és a tágabb értelemben vett üzleti modellre, és ennek következtében részvényárfolyam-ingadozást okozhatnak.
  • Termékinnováció: az új termékstratégiák, az autonóm járművektől kezdve a fejlett térképezési technológiákig, hatással lehetnek az Uber pénzügyi helyzetére, és okozhatják a részvények árfolyamának változását. Ez azt jelenti, hogy a bevezetésre kerülő új funkciók, valamint a versenytársak, például a Lyft és a Bolt piaci részesedésének alakulása segít megérteni az árak lehetséges mozgatórugóit.
  • Menedzsment: a vezetőségben bekövetkező változásokat, stratégiai fordulópontokat vagy jelentős vezetői döntéseket a befektetők nagy figyelemmel kísérik. Például Travis Kalanick társalapító 2017-es lemondása a rendszerszintű szexizmus és zaklatás vádjainak hatására rávilágított a vállalati kultúra és irányítás mélyen gyökerező problémáira, ami jelentősen befolyásolta a vállalat hírnevét és a részvények árfolyamát.
  • Gazdasági viszonyok: a jelentősebb makrogazdasági események, mint például a kamatlábak emelése, a gazdasági visszaesés és a magas infláció, hatással lehetnek a leendő előfizetők diszkrecionális kiadásaikra, és befolyásolhatják utazási és ingázási szokásaikat.

Melyek az Uber részvények kereskedési órái?

Az Uber részvényeinek kereskedési ideje hétfőtől péntekig 14:30 és 21:00 között (brit idő szerint) tart, ami UTC szerint 13:30 és 8:00 között van.

Ha a CFD kereskedés mellett dönt, nyomon követheti az Uber részvényének élő teljesítményét USD-ben átfogó Uber részvényárfolyam-grafikonunkkal.

A cég tevékenységének figyelemmel követése segíthet szemmel tartani bármilyen fundamentális vagy technikai eseményt, amely hatással lehet a részvényárfolyam rövidtávú mozgásaira.

Hogyan kereskedhet Uber részvényekkel CFD-ken keresztül

Ha szeretne pozíciót nyitni Uber részvényeken, két opció áll rendelkezésére. Először is megvásárolhatja a cég részvényeit egy olyan tőzsdén, amelyen az listázva van. Ebben az esetben az Uber részvényébe való befektetés azt jelenti, hogy birtokolni fogja a cég részvényét/részvényeit. Ez hosszútávú befektetésnek tekinthető, hiszen azzal a reménnyel vásárol, hogy az áruk idővel emelkedni fog.

Alternatív megoldásként kereskedhet származtatott termékkel, például egy különbözeti ügylettel (CFD) a mögöttes Uber részvény árfolyamán, és spekulálhat annak ármozgásain anélkül, hogy ténylegesen birtokolná az adott eszközt. A CFD egy pénzügyi szerződés, általában egy bróker és egy kereskedő között, amelynél az egyik fél beleegyezik, hogy a másik félnek kifizeti egy értékpapíron nyitott ügylet nyitó- és záróára közötti különbséget.

A valódi részvényvásárlással ellentétben ebben az esetben nyithat long (spekuláció az árfolyam emelkedésére) vagy short pozíciót (spekuláció az árfolyam csökkenésére). Ez rövidtávú befektetésnek vagy ügyletnek tekintendő, ugyanis a CFD-ket általában rövidebb időtartományokon belül használják.

Egy másik lényeges különbség az Uber részvények fizikai megvásárlása és a származtatott termékeken keresztüli kereskedés között az utóbbinál alkalmazható tőkeáttétel.A CFD-kkel általában tőkeáttétellel kereskednek, ami azt jelenti, hogy a kereskedő nagyobb pozíciókkal rendelkezhet, viszonylag alacsony fedezettel. Ez növeli az esetleges nyereségeket, azonban a potenciális veszteségeket is, ami miatt a tőkeáttételes kereskedés kockázatosnak tekintendő. Tudjon meg többet a részvénykereskedésről az átfogó részvénykereskedési útmutatónkból.

Ahhoz, hogy Uber részvény CFD-kkel kereskedhessen oldalunkon, egyszerűen nyisson fiókot a Capital.com-on, majd a fiókhitelesítés után használhatja korszerű webes platformunkat, vagy letöltheti intuitív és könnyen kezelhető appunkat. Csupán néhány percet vesz igénybe, és máris hozzáférhet a világ legnépszerűbb piacaihoz.

  

Miért válassza a Capital.com-ot az Uber CFD kereskedéshez?

Ha a Capital.com oldalán kereskedik Uber CFD-kkel, akkor a következő előnyöket élvezheti: intuitív és könnyen kezelhető platform, 24/7 ügyfélszolgálat, igazságos és átlátható díjak, valamint díjnyertes oktatás, amely segít tapasztalatot szerezni a piacokon.* Az okos platformunkat könnyedén integrálhatja a TradingView és MT4 piacvezető külső szoftverekkel, valamint finomra hangolhatja stratégiáját a kockázatmentes próbafiókunkkal.

*Az oktatás "Kategória legjobbja", ForexBrokers.com 2024 Annual Awards

  

GYIK

Kik az Uber tulajdonosai?

Az Uber tulajdonosi körébe tartozik 2024-től többek között Dara Khosrowshahi ügyvezető igazgató, Yasir Al-Rumayyan szaúdi üzletember és Nelson J. Chai, az Uber korábbi vezetője, valamint olyan intézmények, mint a Vanguard Group, a BlackRock Inc. és a Morgan Stanley.

Mennyi az Uber részvény aktuális ára?

Mint bármely eszköz esetében, az Uber részvény ára dinamikus, és bármikor változhat. Ha ezzel a részvénnyel kereskedik, fontos figyelemmel követnie az Uber grafikonját, hogy naprakész legyen az árfolyam mozgásaival, illetve fontos megértenie milyen fundamentális és technikai tényezők vannak kihatással az árfolyam változásaira.

Melyik piacon elérhető az Uber?

Az Uber már 2019, vagyis az első nyilvános részvénykibocsátás óta szerepel a New York-i Értéktőzsdén.

Hogyan fektessen Uber részvényekbe

Azok számára, akik Uber részvényekbe szeretnének fektetni, az egyik opció a valódi részvény megvásárlása és birtoklása egy részvénybrókeren vagy egy befektetési platformon keresztül, azzal a céllal, hogy később magasabb áron adják el. Alternatívaként az olyan származtatott termékek, mint például a CFD-k, tőkeáttételes kitettséget kínálnak a mögöttes árfolyamnak, az adott eszköz birtoklása nélkül. A tőkeáttétel viszont egyaránt növeli a nyereségeket és a veszteségeket is, így igen kockázatos.

Létrehozhat egy CFD fiókot és elkezdhet kereskedni az alábbi linkre kattintva.

Megéri Uber részvényt vásárolni?

Az, hogy megéri-e Uber részvényt vásárolni, a kockázattűrő képességtől, a kereskedési stratégiától és a piaci viszonyoktól függ. Az olyan technikai indikátorok, mint például az RSI vagy a MACD segíthetnek elemezni az árfolyamelőzményeket, és fejleszteni a technikai elemzőképességeit. Azonban a fundamentális tényezők ismerete, mint például a versenyhelyzet, a nyereség jelentések és a szabályzási környezet rendkívül fontos az árfolyam fundamentális mozgatórugóinak megértéséhez.

Vessen egy pillantás egyéb átfogó útmutatóinkra

Hogyan kereskedhet NIO-val

Ismerje meg a NIO-t, a cég történelmét, részvényárfolyam előzményeit, a részvénykereskedési óráit, és tudja meg hogyan kereskedhet NIO részvényekkel a Capital.com-on.
Kereskedjen NIO részvényekkel

Hogyan kereskedhet Alibaba részvényekkel

Tudjon meg mindent a Alibabáról, a cég történetéről és a részvények árfolyamának alakulásáról, a kereskedési órákról, valamint arról, hogyan kereskedhet Alibaba részvényekkel CFD-k segítségével a Capital.com-on.
Kereskedjen Alibaba részvényekkel

Készen áll arra, hogy csatlakozzon egy vezető brókerhez?

Csatlakozzon a globális kereskedői közösségünkhöz
1. Hozza létre fiókját2. Végezze el első befizetését3. Kezdjen el kereskedni