Hogyan kereskedjen Alibaba részvényekkel: teljes körű útmutató

Tudjon meg mindent a Alibabáról, a cég történetéről és a részvények árfolyamának alakulásáról, a kereskedési órákról, valamint arról, hogyan kereskedhet Alibaba részvényekkel CFD-k segítségével a Capital.com-on.

Tovább a piac oldalára

Mi az az Alibaba?

A Jack Ma által 1999-ben alapított Alibaba egy kínai multinacionális technológiai vállalat. A cég azzal a céllal indult, hogy elősegítse a globális vállalkozások és a kínai gyártók közötti kapcsolatteremtést, és ezáltal lehetővé tegye a határokon átnyúló kereskedelem zökkenőmentes lebonyolítását. Azóta azonban kiszélesítette tevékenységi körét, és az e-kereskedelemtől kezdve a felhőszolgáltatásokon át a digitális médiáig terjednek szolgáltatásai.

A vállalat 2014-ben lépett a New York-i tőzsdére, ahol 21,77 milliárd dollárt gyűjtött a valaha volt legnagyobb IPO keretében, amelynek következtében a vállalat értékét körülbelül 231 milliárd dollárra becsülték. A BABA ticker kód alatt kereskedett vállalat részvényeinek árfolyama dinamikusan alakult. Az ára 2021-ig folyamatosan emelkedett. A vállalat azonban a kínai szabályozó hatóságok által kiszabott büntetést követően 2021-ben nehéz helyzetbe került.

A 2023-as pénzügyi évben a cég bevétele körülbelül 126 milliárd dollárt tett ki.

Milyenek az Alibaba részvényárfolyam előzményei?

Az Alibaba részvényárfolyama a 2014-es tőzsdei bevezetés óta jelentős változásokon ment keresztül. Az akkori idők legnagyobb globális tőzsdei bevezetését övező felhajtást követően a részvény stabilan emelkedett, különösen 2017-ben, amikor a Lazada e-kereskedelmi csoport és a Youku Tudou videomegosztó szolgáltatás felvásárlása hozzájárult az erős bevételnövekedéshez. A befektetői érdeklődést az Alibaba változatos – például szupermarketekbe, filmgyártásba és egy autós technológiai startupba történő – befektetései is növelték. A Covid-19 világjárvány ellenére 2020 szintén bullish év volt, mivel az online vásárlás egyre népszerűbbé vált.

A 2021-es év azonban viharosnak bizonyult, mivel a kínai szabályozó hatóságok szigorították a technológiai ágazat felügyeletét, ami szabályozási bizonytalansághoz és a befektetői hangulat elfojtásához vezetett. Ez egy év alatt a piaci tőkeérték közel 50%-os csökkenését eredményezte. Az eset óta az Alibaba árfolyama a 70-100 HKD közötti sávban mozog.

*Alibaba részvényárfolyam-adatok a Macrotrends-től. Utoljára frissítve: 2024 március 27. A múltbeli árfolyamadatok tartalmazzák a részvényfelosztások hatását is.

A múltbeli teljesítmény nem megbízható mutató a jövőbeli eredményekre.

Milyen tényezők vannak hatással az Alibaba élő részvényárfolyamára?

Az Alibaba élő részvényárfolyamra különféle ágazatspecifikus fundamentális események lehetnek hatással. Íme néhány fontos tényező, amelyeket a kereskedőknek ajánlott figyelemmel követni.

  • Kínai szabályozási környezet: a belföldi szabályozó hatóságok és a kormányzat jelentős hatással lehet az Alibabára. Az e-kereskedelemmel, a trösztellenes szabályozással, az adatvédelemmel és más területekkel kapcsolatos szabályozások változásai befolyásolhatják a vállalat piaci pozícióját, jövedelmezőségét és növekedési kilátásait. Mint említettük, az Alibaba részvényeinek 2021-es árfolyamcsökkenése miatt a vállalat üzleti tevékenységét fokozottan vizsgálták, ami bizonytalan befektetési környezetet teremtett, és ezzel a részvények árfolyamára is negatívan hatott.
  • Pénzügyi teljesítmény/bevételi jelentések: Az Alibaba pénzügyi helyzete, beleértve az értékesítési teljesítményét, jövedelmezőségét és haszonkulcsait, alapvető tényezők, amelyek befolyásolják a részvények árfolyamát. A vállalat negyedéves bevételi jelentései és pénzügyi előrejelzései, valamint a piaci elemzések segíthetnek a kereskedőknek megérteni a fejlődés irányát és a jövőbeli kilátásokat. A pozitív pénzügyi eredmények és az erős növekedési kilátások – különösen, ha azok meghaladják a becsléseket – támogatják az Alibaba részvényárfolyamát, míg a lesújtó eredmények vagy előrejelzések árfolyamcsökkenéshez vezethetnek.
  • Verseny/piaci részesedés: Az Alibaba komoly versennyel néz szembe az e-kereskedelem, a felhőalapú számítástechnika, a digitális pénzügyek és a logisztika területén. Riválisai, például a JD.com, a Tencent és a Pinduoduo mind képesek olyan stratégiai döntéseket hozni, amelyek növelik bevételeiket és piaci részesedésüket, ami viszont csökkenti az Alibaba részvények vonzerejét. Ezért a kereskedőknek tisztában kell lenniük a legfontosabb riválisok teljesítményével és innovációival.
  • Geopolitikai kockázatok/kereskedelmi kapcsolatok: a geopolitikai feszültségek, a kereskedelmi viták, valamint a Kína és más országok, különösen az USA közötti diplomáciai kapcsolatok befolyásolhatják az Alibaba és általában a kínai részvények irányába mutatkozó befektetői hangulatot. A fokozódó feszültségek vagy kereskedelmi konfliktusok növelhetik a szabályozási kockázatokat, megzavarhatják az ellátási láncokat, és hatással lehetnek az Alibaba nemzetközi terjeszkedési törekvéseire, ami befolyásolhatja a részvények árfolyamát.
  • Globális gazdasági viszonyok: a makrogazdasági tényezők, mint például a GDP-növekedés, a fogyasztói kiadások és a kereskedelmi dinamikák, mind befolyásolhatják az Alibaba üzleti teljesítményét és részvényárfolyamát. A gazdasági visszaesés vagy recesszió csökkentheti a fogyasztói keresletet és a hirdetési költségvetéseket, ami hatással lehet az Alibaba bevételeire és jövedelmezőségére. Ezzel szemben a gazdasági növekedés és a növekvő fogyasztói bizalom időszakai előnyösek lehetnek az Alibaba e-kereskedelmi és digitális szolgáltatási üzletágai számára.

Mik az Alibaba részvények kereskedési órái?

Az Alibaba részvények kereskedési ideje hétfőtől péntekig 14:30 és 21:00 között van (angliai idő szerint).

Ha a CFD kereskedés mellett dönt, nyomon követheti az Alibaba élő teljesítményét USD-ben átfogó Alibaba részvényárfolyam-grafikonunkkal.

A cég tevékenységének figyelemmel követése segíthet szemmel tartani bármilyen fundamentális vagy technikai eseményt, amely hatással lehet a részvényárfolyam rövidtávú mozgásaira.

Hogyan kereskedhet Alibaba részvényekkel CFD-ken keresztül

Ha szeretne pozíciót nyitni Alibaba részvényeken, két opció áll rendelkezésére. Először is megvásárolhatja a cég részvényeit egy olyan tőzsdén, amelyen az listázva van. Ebben az esetben az Alibaba részvényébe való befektetés azt jelenti, hogy birtokolni fogja a cég részvényét/részvényeit. Ez hosszútávú befektetésnek tekinthető, hiszen azzal a reménnyel vásárol, hogy az áruk idővel emelkedni fog.

Alternatív megoldásként kereskedhet egy származtatott termékkel, például egy különbözeti ügylettel (CFD) a mögöttes Alibaba részvényárfolyamán, és spekulálhat annak ármozgásain anélkül, hogy ténylegesen birtokolná az adott eszközt. A CFD egy pénzügyi szerződés, általában egy bróker és egy kereskedő között, amelynél az egyik fél beleegyezik, hogy a másik félnek kifizeti egy értékpapíron nyitott ügylet nyitó- és záróára közötti különbséget.

A valódi részvényvásárlással ellentétben ebben az esetben nyithat long (spekuláció az árfolyam emelkedésére) vagy short pozíciót (spekuláció az árfolyam csökkenésére). Ez rövidtávú befektetésnek vagy ügyletnek tekintendő, ugyanis a CFD-ket általában rövidebb időtartományokon belül használják.

Egy másik lényeges különbség az Alibaba részvények fizikai megvásárlása és a származtatott termékeken keresztüli kereskedés között az utóbbinál alkalmazható tőkeáttétel. A CFD-kkel általában tőkeáttétellel kereskednek, ami azt jelenti, hogy a kereskedő nagyobb pozíciókkal rendelkezhet, viszonylag alacsony fedezettel. Ezt nevezik tőkeáttételes kereskedésnek, ami a nyereségek és a veszteségek felnagyítása miatt kockázatos. Tudjon meg többet a részvénykereskedésről az átfogó részvénykereskedési útmutatónkból.

Ahhoz, hogy Alibaba részvény CFD-kkel kereskedhessen oldalunkon, egyszerűen nyisson fiókot a Capital.com-on, majd a fiókhitelesítés után használhatja korszerű webes platformunkat, vagy letöltheti intuitív és könnyen kezelhető alkalmazásunkat. Csupán néhány percet vesz igénybe, és máris hozzáférhet a világ legnépszerűbb piacaihoz.

  

Miért válassza a Capital.com-ot az Alibaba CFD kereskedéshez

Ha a Capital.com oldalán kereskedik CFD-kkel, akkor a következő előnyöket élvezheti: intuitív és rendkívül könnyen kezelhető platform, 24/7 ügyfélszolgálat, igazságos és átlátható díjak, valamint díjnyertes oktatás, amely segít tapasztalatot szerezni a piacokon.* Az okos platformunkat könnyedén integrálhatja a TradingView és MT4 piacvezető külső szoftverekkel, valamint finomra hangolhatja stratégiáját a kockázatmentes próbafiókunkkal.

*Az oktatás "Kategória legjobbja", ForexBrokers.com 2024 Annual Awards

  

GYIK

Kik az Alibaba tulajdonosai?

Az Alibaba tulajdonosi köre intézményi, lakossági és egyéni befektetőkből áll. Az alapító, Jack Ma továbbra is jelentős tulajdoni részesedéssel rendelkezik, a legnagyobb részvényes pedig a SoftBank Group nevű japán pénzügyi szolgáltató. A Goldman Sachs szintén rendelkezik részesedéssel a cégben.

Mennyi az Alibaba részvény aktuális ára?

Az Alibaba részvényeinek ára 2024. március 28-án 70 HKD körül volt részvényenként, de mint minden eszköz esetében, a piaci ár dinamikus és bármikor változhat. Ha ezzel a részvényével kereskedik, fontos figyelemmel követnie a Alibaba grafikonját, hogy naprakész legyen az árfolyam mozgásaival kapcsolatban, valamint fontos megértenie milyen fundamentális és technikai tényezők vannak kihatással az árfolyam változásaira.

Melyik piacon elérhető az Alibaba?

A vállalat 2014 óta van jelen a New York-i Értéktőzsdén, amikor is 21,77 milliárd dollárt gyűjtött rekordot jelentő IPO-ja keretében, amelynek következtében a cég értékét körülbelül 231 milliárd dollárra becsülték.

Hogyan kereskedhet Alibaba részvényekkel

Ha az Alibabába szeretne befektetni, megvásárolhatja és birtokolhatja a fizikai részvényt, például egy tőzsdeügynökön keresztül, azon az áron, amelyen úgy véli, hogy idővel nyereséget tud realizálni. Alternatív megoldásként az olyan származtatott termékek, mint például a CFD-k, tőkeáttételes kitettséget kínálnak a mögöttes árfolyamnak az adott eszköz birtoklása nélkül. A tőkeáttétel azonban kockázatos, és kezdeti befizetésénél többet is veszíthet vele.

Érdemes most Alibaba részvényt vásárolni?

Az, hogy érdemes-e Alibaba részvényt vásárolni, a piaci viszonyoktól és a kereskedők egyéni megítélésétől függ. Technikai szinten érdemes lehet olyan technikai indikátorokat figyelembe venni, mint például az RSI vagy az MACD, hogy azonosítani tudja a potenciális támasz- és ellenállási szintet. Fundamentális szempontból az aktuális versenytársak, a bevételi jelentések közzététele és a szabályozási környezet mind fontos tényezők, amelyek hatással lehetnek a vásárlással vagy eladással kapcsolatos döntésére.

Vessen egy pillantás egyéb átfogó útmutatóinkra

Hogyan kereskedhet Amazonnal

Ismerje meg az Amazont, a cég történelmét, részvényárfolyam előzményeit, részvénykereskedési óráit, és tudja meg, hogyan kereskedhet Amazon részvény CFD-kkel a Capital.com-on.
Kereskedjen Amazon részvényekkel

Hogyan kereskedhet Microsoft részvényekkel

Ismerje meg a Microsoftot, a részvénykereskedési óráit, és tudja meg, hogyan kereskedhet Microsoft részvény CFD-kkel a Capital.com-on.
Kereskedjen Microsoft részvényekkel

Készen áll arra, hogy csatlakozzon egy vezető brókerhez?

Csatlakozzon a globális kereskedői közösségünkhöz
1. Hozza létre fiókját2. Végezze el első befizetését3. Kezdjen el kereskedni