Monzo IPO – hogyan kereskedhet Monzo részvényekkel

Tudjon meg többet a Monzóról, a lehetséges IPO-járól és az árfolyamának mozgatórugóiról, és tanulja meg hogyan kereskedhet Monzo részvényekkel CFD-ken keresztül a tőzsdére kerülése után.
Mikor várható a Monzo IPO-ja?
A Monzo az aktuális (2025. február) információk szerint hivatalosan még nem jelentett be pontos dátumot az első nyilvános részvénykibocsátására (IPO). Azonban a jelentések szerint a vállalat már fontolgat egy jövőbeli IPO-t, miközben folytatja angliai és nemzetközi terjeszkedését. A széles felhasználói bázisát és a digitális szolgáltatásokra való összpontosítását figyelembe véve a tőzsdére kerülés tőkét biztosíthatna a vállalatnak a további terjeszkedéshez.
A Monzo szeretne készen állni az IPO-ra 2025 végére, bár a tőzsdére kerülés talán csak 2026-ban lesz esedékes. A vállalat a vezetésének erősítésére és a szükséges előkészületek elvégzésére összpontosít, hogy megalapozza a sikeres debütálást a nyilvános piacokon.
Becsült érték
A legutolsó, 2024-es finanszírozási kör után a Monzo becsült értéke 4,5 milliárd dollár körül mozgott. A vállalat tavaly jelentette be az első nyereséges évét, amihez hozzájárultak a magasabb kamatlábak, a nagyobb forgalom és az előfizetési díjak.
Lehetséges IPO helyszínek
A Monzón belül folyamatosan zajlanak a viták, hogy a vállalat melyik helyszínt válassza az IPO-jára. A vállalat vezérigazgatója, TS Anil az amerikai tőzsdére kerülés mellett kampányol, amit a mélyebb tőkepiacokhoz való hozzáféréssel indokol, valamint azzal, hogy a technológia központú cégeknek gyakran magasabb a becsült értékük az Atlanti-óceán túlsó partján. A Monzo igazgatósága viszont az angliai tőzsdei bevezetés felé hajlik, ami összhangban van a vállalat több, mint 10 milliós hazai felhasználói bázisával.
Piaci háttér
A tőzsdére lépés helyszínéről hozott döntést a brit részvénypiac sorsdöntő időszakában kell meghozniuk, ugyanis az utóbbi időben visszaesés volt tapasztalható az IPO-tevékenységben. Tavaly a Londonban bejegyzett vállalatok gyűjtöttek legkevesebb tőkét, ami aggodalmat váltott ki a piac likviditásával és értékével kapcsolatban. A Monzo tőzsdére lépése jelentős lendületet adhatna a brit részvénypiacnak, főleg a fintech szektorban, amelyre a növekedés lehetséges mozgatórugójaként tekintenek.
Bár a Monzo még nem jelentette be az IPO pontos dátumát, a vállalat aktívan készül a tőzsdére lépésre, olyan tényezőket mérlegelve, mint például az optimális időzítés és helyszín a növekedéshez és a részvényesi érték növeléséhez.
Mi az a Monzo?
A Monzo egy angliai székhelyű digitális bank, amely appon belüli pénzügyi szolgáltatásokat kínál, mint például folyószámlát, megtakarítási funkciók és költségvetés-kezelő eszközök. A 2015-ben alapított vállalat egy piacvezető szolgáltatóvá nőtte ki magát a felhasználó- és technológia-központú megközelítésének köszönhetően, és képes volt komoly versenytárssá válnia a hagyományos banki szolgáltatások piacán.
A Monzo fő jellemzői
-
App-alapú bankolás: egy mobileszközön kezelhető folyószámla, azonnali értesítésekkel és valós idejű kiadáselemzéssel.
-
Megtakarítási és költségvetés-kezelő eszközök: "Pots" funkció megtakarításokra, automatikus kerekítések és költekezés korlátozások.
-
Díjmentes külföldi fizetések: alacsony díjú deviza tranzakciók és ATM készpénzfelvételek.
-
Folyószámlahitelek és kölcsönök: rugalmas hitelopciókat kínál, beleértve a folyószámlahiteleket és személyi kölcsönöket.
-
Monzo Premium és Plus: előfizetés-alapú fiókok olyan előnyökkel, mint például az utazási biztosítás és virtuális kártyák.
A Monzo az Egyesült Királyságban van szabályozva és rendelkezik a szükséges engedélyekkel, így képes pénzügyi biztonságot és pénzügyi szolgáltatási kártérítési rendszert kínálni felhasználóinak az arra jogosult befizetésekre.
A Monzo becsült értékének előzményei
A Monzo értéke jelentős növekedésen ment keresztül az évek során, ami tükrözte a felhasználók számának gyors növekedését, a termékeinek diverzifikációját és a befektetők bizalmát a digitális bankszektorban. Azonban a piacviszonyok és a nyereségességgel kapcsolatos aggodalmak hatással lehetnek a jövőbeli IPO-jának értékére.
Év |
Finanszírozási kör |
Becsült érték |
Fő fejlemények |
2017 |
|||
C sorozat |
280 M £ |
Megszerezte az angliai banki engedélyét, átváltott előfizetős kártyákról folyószámlákra. |
|
2018 |
|||
D sorozat |
1 Mrd £ |
Elérte az 1 millió felhasználót, bővítette a hitelező szolgáltatásait. |
|
2020 |
|||
G sorozat |
1,25 Mrd £ |
A COVID-19 hatása csökkentette a becsült értékét, viszont a felhasználók száma tovább növekedett. |
|
2021 |
|||
Privát finanszírozás |
3,5 Mrd £ |
Talpra állt, és emelkedett a bevétele a hitelező és prémium fiókokból. |
|
2024 |
|||
IPO előtti finanszírozás |
4,5 Mrd £ |
Bővítette az üzleti banki szolgáltatásait, a nemzetközi jelenlétét és a prémium kínálatát. |
|
Még nincs eldöntve |
|||
Lehetséges IPO |
? |
Az értéke a piaci viszonyoktól, a bevételnövekedéstől és a nyereségességi kilátásaitól függ. |
Miből származik a Monzo bevétele?
A Monzo egy teljesen digitális bankként valósít meg bevételt, pénzügyi szolgáltatásokat kínálva a mobil alkalmazásán keresztül. A hagyományos bankokkal ellentétben nem szárazföldi irodákra támaszkodik. Ehelyett zökkenőmentes, technológia-központú felhasználói élményt kínál.
A Monzo bevétele több forrásból származik, amelyek az alábbi kategóriákra oszthatók:
Bevételforrás |
Leírás |
Bankközi díjak |
|
Egy apró jutalékban részesül, amikor a felhasználók a Monzo kártyájukat használják. |
|
Folyószámlahitelek és kölcsönök |
|
Kamatban részesül a hitelszolgáltatásai után. |
|
Előfizetéses csomagok |
|
A Monzo Plus és a Monzo Premium kiegészítő funkciókat kínálnak, meghatározott díj ellenében. |
|
Partnerségek |
|
Bevételek külső pénzügyi termékekből, mint például a biztosítás. |
|
Üzleti bankolás |
|
Bevétel a Monzo Business fiókokból, amelyek kis és közepes méretű vállalkozások számára szolgálnak. |
Pénzügyi mérőszámok |
Teljesítmény tendenciák |
Bevételnövekedés |
|
A 2024 márciusában lezáruló pénzügyi évben a bevételek 147%-kal emelkedtek, 800 millió £-ra, az előző évi 355,6 millió £-ról. |
|
Nyereségesség |
|
A 2024 márciusában bezáruló pénzügyi évben 15,4 millió £-os adózás előtti nyereséget valósított meg, ami a vállalat első nyereséges éve volt. |
|
Felhasználói bázis |
|
A felhasználóinak száma 2023 májusáig elérte a 9,7 milliót, amivel a hetedik legnagyobb bankká vált az Egyesült Királyságban az ügyfelek számának szempontjából. |
|
Ügyfélbefizetések |
|
Az ügyfelektől származó befizetések 88%-kal emelkedett, összesen 11,2 milliárd £-ra a 2024 márciusában bezáruló pénzügyi évben. |
Milyen tényezők befolyásolhatják a Monzo élő részvényárfolyamát?
A Monzo részvényárfolyamát a tőzsdére kerülést követően különféle tényezők befolyásolhatják, a piaci viszonyoktól kezdve egészen a vállalat teljesítményéig. A befektetők szorosan nyomon követik a vállalat növekedését, nyereségességét és a szabályozásban bekövetkezett módosításokat.
Piaci viszonyok és iparági trendek
Makrogazdasági tényezők: a kamatlábak, az infláció és a fogyasztók költekezési szokásai hatással lehetnek a fintech cégek értékére. A magasabb kamatlábak növelhetik a Monzo hitelezésből származó bevételét, viszont csökkenthetik a kölcsönök iránti érdeklődést, míg a gazdasági visszaesések hatással lehetnek a tranzakciós forgalomra.
Más bankok általi konkurencia: a Monzo egy olyan piacon tevékenykedik, amelyen igen kiélezett a verseny, hiszen más digitális bankokkal, mint például a Starling Bankkal és a Revoluttal kell versenyeznie, valamint a hagyományos pénzintézetekkel is, amelyek folyamatosan bővítik digitális kínálatukat. Bármilyen változás a piaci részesedésben vagy a termékdifferenciálódásban hatással lehet a befektetők bizalmára.
IPO teljesítmény: az IPO utáni első néhány kereskedési nap megadhatja a részvény mozgásának alaphangulatát. Egy erős indítás egy emelkedő trend kezdetét jelentheti, míg egy vegyes fogadtatás korai volatilitást és eladási nyomást válthat ki.
A vállalat alapjai és növekedése
Bevételek és nyereségesség: a befektetők szorosan figyelemmel követik majd a Monzo bevételszerző képességét, főleg a fő bevételforrásokból, mint például a prémium előfizetések, hitelezés, bankközi díjak és üzleti fiókok. Mivel a Monzo nemrégiben vált nyereségessé, a bevételek folyamatos növekedése fontos tényező lesz.
Felhasználói bázis bővülése és aktivitása: a felhasználói bázis bővülése és a fiókok gyakoribb használata (például befizetések, tranzakciók, kölcsönök és megtakarítások) arra utalhatnak, hogy nagy a kereslet a Monzo szolgáltatásai iránt. A magas szintű aktivitás, főként a prémium felhasználók körében alátámaszthatja a magasabb becsült értéket.
Jogi státusz: szabályozott angliai bankként a Monzónak szigorú pénzügyi előírásoknak kell megfelelnie. Bármilyen jogi kihívás, büntetés vagy jogszabály módosítás – például szigorúbb tőkekövetelmények – hatással lehetnek a vállalat rugalmasságára és nyereségességére. Az új piacokra való terjeszkedés, főként az USA felé, szintén jogi bonyodalmakhoz vezethet.
Piaci hangulat és kereskedési tevékenység
Elemzők értékelései: a befektetési bankok és pénzügyi elemzők jelentései hatással lesznek a befektetők hangulatára. A pozitív értékelések növelhetik a keresletet, míg a negatív értékelések és a hosszú távú nyereségességgel kapcsolatos aggályok tömeges eladást idézhetnek elő.
Hírek és közvélemény: a biztonsági rések, a termékfejlesztések, a partnerségek és a vezetőségben bekövetkezett változások hatással lehetnek a befektetők hangulatára. A Monzo egy közösség-központú szolgáltató, ezért a bizalom megőrzése kulcsfontosságú.
Shortolás iránti érdeklődés és kereskedési forgalom: fintech részvényként a Monzo magasabb volatilitást tapasztalhat, főleg az IPO utáni első hónapokban. A magas kereskedési forgalom hirtelen áringadozásokat válthat ki, ráadásul a shortolók is hatással lehetnek a napi ármozgásokra.
Hogyan lehet Monzo részvényekkel kereskedni
Ha és amikor a Monzo felkerül a részvénypiacra, kövesse az alábbi lépéseket a részvényeivel való kereskedéshez:
-
Válasszon brókerplatformot: válasszon ki egy szabályozott brókert, amely Monzo részvényeket vagy CFD-ket kínál. Tudjon meg többet a különbözeti ügyletekről a CFD kereskedési útmutatónkból.
-
Hozzon létre egy kereskedési fiókot: regisztráljon és igazolja a személyazonosságát.
-
Befizetés: fizessen be a fiókjára a kívánt fizetési módon keresztül.
-
Kövesse a részvény teljesítményét: legyen naprakész a pénzügyi jelentésekkel és az iparág híreivel.
-
Nyisson egy ügyletet: vásároljon vagy adjon el részvényeket piaci vagy limitáras megbízásokkal. Használjon stop-loss megbízásokat kockázatkezelésre.
Elemzőink szakértői véleményeivel lépést tarthat a piac mozgásaival. Bővebb információkért vessen egy pillantást hírek és elemzések részlegünkre.
Milyen fintech részvényekkel kereskedhetek?
Bár a Monzo még nem erősítette meg az IPO-jának dátumát, a befektetők kitettséget szerezhetnek a fintech szektornak más vezető vállalatok részvényeinek kereskedésével.
-
Wise (WISE.L): főként a nemzetközi pénzátutalásokra és a határok nélküli bankolásra összpontosít.
-
Adyen (ADYEN.AS): egy globális fizetésfeldolgozó, amely olyan vállalatoknak nyújt szolgáltatást, mint a Netflix és az Uber.
-
SoFi Technologies (SOFI): egy amerikai székhelyű online bank, amely személyes pénzügyi és kereskedési szolgáltatások kínál.
-
Nubank (NU): egy piacvezető digitális bank Latin-Amerikában.
-
FIS (FIS) és Fiserv (FI): pénzügyi technológiai infrastruktúrát kínál bankolásra és fizetésekre.
Tudjon meg többet a fintech és egyéb részvények kereskedéséről az átfogó részvénykereskedési útmutatónkból.