OpenAI IPO

Tudjon meg többet az Open AI közelgő IPO-járól, fedezze fel az árfolyamát befolyásoló tényezőket, és tanulja meg hogyan kereskedhet AI részvényekkel CFD-ken keresztül.

 

Mikor várható az OpenAI IPO?

Az OpenAI még nem jelentett be hivatalos dátumot az első nyilvános részvénykibocsátására (IPO). A legfrissebb információk szerint (2025. február 25.) az OpenAI egy úgynevezett "korlátozott profitú" modell szerint működik, stratégiai befektetőket toborozva – mint például a Microsoft – miközben továbbra sem elérhető a közszférabeli részvényesek számára. Bár hivatalos dátum még nem lett bejelentve, egyes jelentések arra utalnak, hogy az OpenAI tervei között egy IPO is szerepel az elkövetkező két évben.

Amíg a vállalat nem osztja meg a lehetséges IPO-val kapcsolatos információkat, azok a befektetők, akik szeretnének kitettséget szerezni az OpenAI technológiáinak, fontolóra vehetnek közvetett opciókat, mint például a Microsoftba és más partnercégekbe való befektetést. Egyesek például követik az AI kezdeményezésekben résztvevő partnercégeket és az iparág fontosabb fejleményeit. Azonban hivatalos tőzsdei bevezetés nélkül az OpenAI részvényei hozzáférhetetlenek maradnak.

Mi az az OpenAI?

Az OpenAI egy privát, mesterséges intelligencia kutatással foglalkozó vállalat, amelyet 2015-ben alapítottak technológiák területén tevékenykedő vállalkozók és kutatók, beleértve Sam Altmant és Elon Muskot is. A vállalat az AI kutatás előrelendítése és az emberiség javát szolgáló mesterséges általános intelligencia fejlesztése (AGI) céljából lett létrehozva.

Bár a korai AI projektek főként egy meghatározott területre összpontosítottak, az OpenAI termékei feladatok széles körének elvégzésére lettek tervezve. Az OpenAI jelentősen hozzájárult az AI kutatáshoz, főként a szövegfeldolgozás terén. Az említésre méltó termékei olyan nagy nyelvi modelleket foglalnak magukba, mint például a ChatGPT és a GPT-4, valamint az olyan képkészítő platformok, mint a DALL·E.

A vállalat felépítése változott az évek során. 2019-ben az OpenAI létrehozott egy "korlátozott profitú" leányvállalatot, OpenAI LP néven, míg az OpenAI Inc. anyavállalat non-profit szervezet maradt. Elon Musk 2018-ban kilépett az OpenAI igazgatóságából, potenciális érdekellentétekre hivatkozva a Tesla AI kezdeményezései miatt. 2024-ben Must pert indított az OpenAI, Sam Altman (vezérigazgató) és Greg Brockman (elnök) ellen, azt állítva, hogy a nyereséget és a Microsoft kereskedelmi érdekeit helyezik előtérbe, miközben háttérbe szorul az OpenAI eredeti küldetése, vagyis az AI biztonságossá tétele.

mi az az open AI infográfiaAz OpenAI bevétele különféle vállalati partnerségekből, API-hozzáférés biztosításából és előfizetésekből származik. A vállalat GPT-alapú szolgáltatásokat kínál vállalkozások számára az OpenAI API-n keresztül, lehetővé téve a fejlesztők számára AI funkciók beépítését a saját alkalmazásaikba. Továbbá az OpenAI a ChatGPT termékéből is bevételhez jut a ChatGPT Plus-on keresztül, amely egy gyorsabb hozzáférést és prémium funkciókat kínáló előfizetés alapú szolgáltatás.

Egy másik fontos bevételforrás a vállalati AI megoldásokból származik, ugyanis az OpenAI egyedi modelleket és AI infrastruktúrát biztosít nagyvállalatok számára. Az OpenAI-nak továbbá előnye származik a stratégiai befektetésekből is, mint például a Microsofttal való partnersége, amely lehetővé teszi a vállalatnak az OpenAI modelljeinek integrációját az Azure-ba és más Microsoft termékekbe. Az előfizetések, a vállalatoknak nyújtott engedélyalapú szolgáltatások és a felhő partnerségek ötvözete képezi az OpenAI üzleti modelljének alapját.

Milyen tényezők befolyásolhatják az OpenAI élő részvényárfolyamát?

Az OpenAI élő részvényárfolyamát – ha és amikor egyszer tőzsdére kerül – különféle tényezők befolyásolhatják, mint például a technológiai fejlesztések, partnerségek, piaci hangulat és a szabályzási környezet.

Termékbevezetések és technológiai fejlesztések

Az OpenAI részvényére pozitív hatással lehetnek az olyan innovációk, mint például az "Operator", egy böngésző-alapú automatizációra szolgáló AI-ügynök, amely 2025. január 23-án lett elindítva az amerikai ChatGPT Pro felhasználók számára. A globális terjedésével és a ChatGPT memóriájának, gondolkodásának és személyre szabhatóságának fejlesztésével növekedhet a piac érdeklődése a vállalat iránt. 

Azonban a késések, a skálázhatósággal kapcsolatos problémák és más AI vállalatokkal való versengés ronthat a hangulaton. Az Operator sikere természetesen nem garantált – ha a terjedés lassú, adatvédelmi kérdések merülnek fel vagy a teljesítménye nem felel meg az elvárásoknak, csökkenhet az OpenAI technikai ütemtervébe vetett bizalom.

Stratégiai partnerségek

A szoros partnerségek hozzájárulhatnak az OpenAI növekedéséhez. Ilyen például az Azure felhő infrastruktúrát és komoly finanszírozást biztosító Microsofttal való partnerség. A 2025. január 21-én bejelentett Stargate Project, amely egy 500 milliárd dolláros AI infrastruktúra kezdeményezés a SoftBank, az Oracle, az NVIDIA és a Microsoft partnerségével – növelheti az OpenAI értékét az IPO előtt. Azonban a partnerekre való túlzott támaszkodás kockázatokkal is jár. A Microsoft prioritásainak és forrás elosztásának változásai, vagy a nagyszabású projektek, mint például a Stargate végrehajtásának kihívása bizonytalanságok válthatnak ki.

Pénzügyi teljesítmény és bevételnövekedés

A 2025-ben várható 11,6 milliárd dolláros bevétel, amelyhez hozzájárulnak a ChatGPT Pro előfizetések, a vállalati licencek és a 2024. december 5-én indított o1 modell jó hatással lehetnek a részvény teljesítményere. Ezek az innovációk csökkenthetik a költségeket és javíthatják a szoftverfejlesztés hatékonyságát. Azonban a tervezett bevétel megvalósítása nincs garantálva – a vállalatok közötti lassú elterjedés, az egyre nagyobb konkurencia vagy az OpenAI korlátozott profitú struktúrájával kapcsolatos aggodalmak korlátozhatják terjeszkedését.

Szabályozási és jogi kihívások

A proaktív AI kormányzás és a szabályzás erősítheti az OpenAI hitelességét és új befektetéseket vonzhat, főleg ha a szabályzás egy felelősségteljes AI keretrendszert eredményez. Azonban a folyamatos jogi harcok – mint például a 2024 októberében indított szerzői jogi per a modell képzésével kapcsolatban – új kockázatokat eredményezhetnek. Ha megoldatlanok maradnak, ezek a viták csökkenthetik az OpenAI megfelelőségi stratégiájába vetett bizalmat.

Piaci hangulat az AI-vel kapcsolatban

A befektetők érdeklődése az AI IPO-k iránt jó hatással lehet az OpenAI részvényárfolyamára, hiszen az iparág vezető vállalatának számít. Azonban az egyre kiélezettebb konkurencia az olyan vállalatoktól, mint a DeepSeek – amely nemrég óriási port kavart a nagy teljesítményű AI modelljeivel – változtathat a piaci hangulaton. Ha a DeepSeek vagy más riválisok képesek lesznek fontos partnerségeket kötni vagy technológiai áttöréseket elérni, az gyengítheti az OpenAI versenyhelyzetét.

Makrogazdasági tényezők

A kedvező piacviszonyok, az alacsony kamatlábak és az AI terjedése segíthet az OpenAI becsült értékének fenntartásában. Azonban a gazdasági lassulások, mint például az emelkedő kamatlábak, az infláció és a geopolitikai instabilitás ronthat a befektetők hangulatán, főleg a növekedésorientált, magas kockázatú cégekkel kapcsolatban. A technológiai szektor vagy tágabb értelemben vett részvénypiacok visszaesése nyomást helyezhet az OpenAI részvényeinek teljesítményére.

open ai és az open ai részvényárfolyamát befolyásoló tényezők

Hogyan lehet Open AI részvényekkel kereskedni

Ha és amikor az OpenAI elérhetővé teszi a részvényeit a nyilvánosság számára, a kereskedőknek az alábbi lépéseket kell majd követni a részvények megvásárlásához. Íme egy rövid útmutató a folyamról:

  • Válasszon brókerplatformotVálasszon egy megbízható brókert, amely hozzáférést nyújt OpenAI részvényekhez. Az olyan kereskedési platformok, mint a Capital.com lehetővé teszik a kereskedést különbözeti ügyleteken (CFD-k) keresztül, lehetővé téve az ármozgásokon való spekulációt a mögöttes részvények birtoklása nélkül.
  • Hozzon létre egy kereskedési fiókotNyisson egy fiókot a kiválasztott platformon, és adja meg a szükséges személyes adatait. Esetenként szükség lehet a személyazonossága igazolására.
  • BefizetésFizessen be a fiókjára banki átutaláson, bankkártyán vagy egyéb opción keresztül. Gondoskodjon róla, hogy elegendő tőkével rendelkezik az ügyleteihez.
  • Kövesse a részvény teljesítményétA tőzsdére kerülést követően kövesse az OpenAI részvény teljesítményét valós idejű adatokkal. Kövesse a cég híreit és pénzügyi jelentéseit, amelyek befolyásolhatják az értékét.
  • Nyisson egy ügyletetAmikor készen áll, nyisson egy piaci vagy limitáras megbízást a részvény vásárlására. Fontolja meg stop-loss megbízások alkalmazását a kockázat korlátozása érdekében.

Tudjon meg többet a különbözeti ügyletekről a CFD kereskedési útmutatónkból.

Milyen AI részvényekkel kereskedhetek?

Amíg az OpenAI részvények nem válnak elérhetővé és a cég nem véglegesíti a részvénykibocsátási terveit, a kereskedők más AI részvényekhez fordulhatnak, amelyek már elérhetők nyilvános kereskedésre. Ezek a vállalatok kitettséget kínálnak az AI szektornak, és kereskedhetők CFD-ken keresztül. Íme néhány említésre méltó példa:

  • Microsoft (MSFT): A Microsoft az egyik legnagyobb AI részvény piaci tőkeérték szerint. A technológiai óriásvállalat és az OpenAI 2019-ben kötött partnersége és az azt követő több millió dolláros finanszírozási körök megerősítették az AI szerepét az ökoszisztémájában. A Microsoft AI-alapú kezdeményezései közül mindenképp megemlítendő az Azure AI, GitHub Copilot, és a Microsoft 365 Copilot. Tudja meg hogyan kereskedhet Microsoft CFD-kkel.
  • Nvidia (NVDA): Az Nvidia egy piacvezető vállalat az AI hardver piacon, amely ismert a GPU-iról, amelyeknek kulcsfontosságú szerepük van az összetett AI modellek képzésében és futtatásában. A vállalat AI platformjait használják adatközpontok, önvezető járművek és mélytanuló alkalmazások. Tudja meg hogyan kereskedhet Nvidia CFD-kkel.
  • Alphabet (GOOGL): Az Alphabet, a Google anyavállalata mesterséges intelligenciát alkalmaz a legfontosabb szolgáltatásaiban, mint például a Google Search, YouTube javaslatok és a Google Asszisztens. Az Alphabet AI projektjei, beleértve a DeepMind leányvállalatát és a Gemini AI platformot, segítenek a portfóliójában szereplő termékek innovációjának előrelendítésében. Tudja meg hogyan kereskedhet Alphabet CFD-kkel.
  • C3.ai (AI): A C3.ai egy kizárólag AI-vel foglalkozó vállalat, amely prediktív analitikára és optimalizációra szolgáló vállati szoftverek fejlesztésére összpontosít. Az eszközeit különböző iparágakban alkalmazzák olyan területeken, mint például az ellátási lánc menedzsment és a csalásészlelés.
  • SoundHound AI (SOUN): A SoundHound AI hangtechnológiákra és beszélgetésekkel foglalkozó AI technológiákra összpontosít, és különféle megoldásokat kínál a Houndify platformján keresztül. Ezek az eszközök lehetővé teszik a természetes nyelv megértését különféle iparágakban.

Olvassa el átfogó útmutatónkat az AI kereskedésről és a legjobb AI részvényekről.

Mikortól kereskedhetek OpenAI részvényekkel?

Az OpenAI továbbra is magánkézben van, ezért nincs közvetlen hozzáférés a részvényeihez a nyilvános piacokon. Amíg a vállalat be nem jelenti a tőzsdére bocsátást, nem tudja megvásárolni vagy eladni az OpenAI részvényeit hagyományos tőzsdéken vagy CFD platformokon.

Bár folyamatos az IPO-val kapcsolatos spekuláció, az idővonala még nem lett hivatalosan megerősítve. Az OpenAI fejlődését követő kereskedők gyakran követik a partnereit, mint például a Microsoftot, amelynek előnye származik az OpenAI technológiájából.

Ha a vállalat megteszi az első lépéseket az IPO felé, a részvénykínálattal, a részvényeket jegyző tőzsdével és a jóváhagyásokkal kapcsolatos információk is elérhetővé válnak. Addig viszont az OpenAI részvényeivel való közvetlen kereskedés nem lesz hozzáférhető.

GYIK

Mi az az OpenAI?

Az OpenAI egy privát, mesterséges intelligencia kutatással foglalkozó vállalat, amelyet 2015-ben alapított Sam Altman, Elon Musk (aki később távozott) és más vezéregyéniségek a technológia szektorból. A küldetése az, hogy a mesterséges általános intelligencia (AGI) az emberiség javát szolgálja. Két említésre méltó OpenAI által kifejlesztett eszköz például a ChatGPT és DALL-E. Az OpenAI non-profit szervezetként működik, azonban van egy korlátozott profitú leányvállalata, amely a Microsofttal és más partnerekkel működik együtt az AI megoldásai integrálása érdekében.

Kereskedhetek ChatGPT-vel?

Nem. A ChatGPT egy OpenAI által kifejlesztett eszköz, és nem kereskedhető eszköz. Amíg az OpenAI magánkézben marad, a technológiái, beleértve a ChatGPT-t, hozzájárulnak a tágabb értelembe vett AI ökoszisztémához. Azok a kereskedők, akik szeretnének kitettséget szerezni az AI szektornak, fontolóra vehetnek tőzsdéken jegyzet vállalatokat, amelyek az OpenAI partnerei vagy befektetői, mint például a Microsoft.

Mikor lép tőzsdére az OpenAI

Az OpenAI egyelőre nem jelentett be hivatalos terveket az első nyilvános részvénykibocsátására (IPO). A vállalat egyelőre magánkézben van, a finanszírozásához pedig stratégiai befektetők járulnak hozzá, mint például a Microsoft. Bár vannak spekulációk egy lehetséges tőzsdére kerülésről, egyelőre még nincsenek hivatalosan megerősített információk és idővonal. A kereskedőknek javasolt figyelemmel követni az OpenAI bejelentéseit a tőzsdére kerülésével kapcsolatos fejleményekért.

Készen áll arra, hogy csatlakozzon egy vezető brókerhez?

Csatlakozzon a globális kereskedői közösségünkhöz
1. Hozza létre fiókját2. Végezze el első befizetését3. Kezdjen el kereskedni